Zoltánka. (Krúdy
Gyula.) Krúdy Gyula beszélgetés közben ezt mondja nekünk a darabjáról: egy
régi fametszet ez a darab, halvány, elmosódó, egy régi kép a Vasárnapi
Újságban. Nem akar konkurrálni a mai rézkarczokkal. De kiállhat egy sorba Krúdy Gyulával, ezzel
a bűvös álomlátóval akit a magyar múlt babonázott
meg. Nem a hősi múlt: az intim, a polgári, a precieux,
az édes, szomorkás, levendula- illatú múlt, a régi emberek, akik már levetették
a fringiájukat és Kisfaludyt olvasták, valczereket hallgattak és bécsi puderes-skatulya állott a tükrük
előtt. Ah, a régi pesti farsangok, a szűk czipellők,
a bálok romantikája, a régi irodalmi dicsőség, a hon, Gyulai Pál, a nemzet
napszámosai, akik Shakespearet szavalták rossz magyar
fordításban, korgó gyomorral. Krúdy Gyula visszaérzi magát a múltba. Ő
még tudja, nem, látja, milyen volt a régi Sándor-utca, egy régi pesti hajnal,
hogy égett egy régi pesti szobában egy régi gyertya. Ez a milieuje.
A színen pedig Petőfi Zoltán áll, a magyar »Aiglon«. A 48-as hősi kor után a magyar zseni fiát épp úgy
lankasztja a pesti biedermeier, mint a reichstadti herczeget a franczia heroikus
epocha nyomában a bécsi selyemágy. (Ami a herczegnek Wagram, az neki Segesvár.)
Csakhogy a magyar sasfiók tragédiája még halkabb. Ő csak írni akar — és ezt se tud.
Naiv utánzásban kopik el szegény, szegény kis Zoltánka.
És a halála is — irodalmi. Rongyos komédiások szavalnak neki a halottaságyánál és egy hisztérikus asszony
hajol föléje, az anyja. Aczél Ilona káprázatos
delnő: csodaszép és stílusos. Törzs meleg, színes: krúdy-s.
Papp Mihály olyan jellemző komédiás, mintha
egy régi újságból vágták volna ki. Dobi pedig
egy pesti csizmadiát játszik, zseniáils karakter-érzékkel.
Márkus László rendezte a darabot. Kék-sárga biedermeier szobája remekmű.
(A nefelejts és a sárga viola színe.) Az előadáson
Krúdy Gyula poézise reszket. Csehov, a meleg orosz írt ilyen halk
darabokat (amelyekben esemény az is, hogy leesik egy gyufaszál) és most e
színmű után kétszeresen kiderül, mennyire rokon vele ez az ízig-vérig magyar (de
szlávos színű és szlávos finomságú) írónk. Csehov intimitása van meg
benne. És — még valami, ami nincsen Csehov-ban
— Csajkovszky őszies lírája.
(A Hét, 1913/45. /november 9./ 740. p.)