Megtalálták a Temlárius-lovagrend kolostorát
és
templomát a Margitszigeten

 

(A Világ tudósítójától.) Rövid telefonjelentést kapott a Világ szerkesztősége.

A telefonjelentés arról szólt, hogy a Margitszigeten ásatások folynak hetek óta, amely ásatások eredményeképpen egy egészen ismeretlen kolostor romjai kerülnek napvilágra, amely kolostor minden valószínűség szerint az egykor oly hatalmas, világszerte elterjedt Templárius lovagrendé volt.

A Világ tudósítója a helyszínére érkezve: valóban egy eddig nem látott kolostor és templom romfalait vette szemügyre, amely falak körülbelül háromheti ásás után kerültek a föld felszínére. Egy templom és a hozzátartozó középkori kolostor pontos képét mutatják.

Ásni kezdenek az eddig nem bolygatott romok körül

Akik a Margitszigeten ismerősek, tudják, hogy körülbelül száz lépésnyire a felsőszigeti Nagyszállodától, egy kétöles magasságú romfal volt látható, amelyen egyetlen ablak maradt meg a múlt időkből. Az üres ablakon a szél dudált, a romfal gránitköveire legfeljebb unatkozó kirándulók, szerelmesek és egyéb turisták írták, vésték, kaparták föl a nevüket. Nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottak a romfalnak, mert hiszen romfalakból éppen elegendő van Szent Margitszigeten, ahol tudvalévőleg a tatárjárás elmúltával IV. Béla király leánya, Margit királykisasszony apácarendet alapított, midőn a királlyal a tengermelléki bujdosásból Magyarországba ismét visszatérhetett. Ennek az apácakolostornak a helyén ma kis kápolna áll, ahol a nyár ünnepnapjain a harmadik kerületi, óbudai plébániahivatal tart szentmiséket a szigeti kertészek és más kirándulók részére. Ezeket a romokat körülbelül két-három év előtt ásták föl Lux tanár vezetése mellett, de nevezetesebb dolgokat nem fedeztek föl. A történelemből és a művelődési könyvekből elég tudomásunk volt Szent Margit apácakolostoráról. Ismertük eredetét, történetét, elmúlását. A kiásott apácakolostor romjai közé fehér padokat állított a margitszigeti igazgatóság, ahol a faragott kövek között kinőtt terebélyes fák alatt elandalogtak a kirándulók.

A felsőszigeti romfal környékéhez mindezideig még nem nyúltak ásóval. Sűrű bozót fedte a romfal környékét, százesztendős és még öregebb fák eregették a kövek között ölnyi hosszúságú gyökereiket. Jóformán külön út sem vezetett a romfalhoz, a kíváncsi látogatónak a gyepen kellett végigmenni, ha a romfalat megközelíteni akarta.

Ezen az őszön, miután a Margitszigetet bérlő részvénytársaság hozzákezdett építési programja megvalósításához: Wild József nemzetgyűlési képviselő, a részvénytársaság alelnöke fölvetette az eszmét, hogy az építkezési munkálatok folyamán ássák föl a titokzatos romfal környékét is. Három hét előtt valóban megkezdődött az ásó és a csákány munkája az eddig sohasem bolygatott területen. Körülbelül egy tucat gyakorlott munkás kezdett ásni a romfal környékén Páskuj Alajos volt főhadnagy vezetése alatt.

Hatalmas koponyák, öles sírkövek, óriásokra emlékeztető emberi csontok
jönnek napvilágra, de a munkások kincset keresnek

Az ásás első képletében már nyilvánvaló volt, hogy ezen a helyen egy eddig ismeretlen épület alapvázát sikerült napvilágra hozni a szorgalmas munkának.

Az első csákányvágásokra rengeteg faragott kő került elő a föld mélyéből.

Nyolcszögletes, gömbölyű, majd teljesen szokatlan alakzatú oszlopmaradványok, – kőből faragott rózsák és egyéb ritka kőékítmények –, majd egy csigalépcső maradványa, amely a föld alá vezette a szorgalmas ásókat.

Az egyszerű munkások között hamarosan híre terjedt annak, hogy valami rendkívüli rejtelem után folyik az ásatás reggeltől estig. A csákányok alatt a föld mélyéből néha titokzatosan kongó hangok hallatszottak, amelyeket a munkavezető a földre feküdve hallgatott. A föld nem volt süket, mint mondták, hangok hallatszottak jobbról és balról is. Titokzatos, eddig ismeretlen üregnek, rejtekhelyeknek kell rejtőzniük a föld mélyében, amelyeknek felderítésére most kettőzött erővel indult meg a munka.

November másodikán, amikor a kalendárium szerint a keresztény egyház halottak napját üli, különös hang hallatszott a csákányok vágására.

Napvilágra került az első emberi koponya.

Teljesen ép csontkoponya volt, amelynek hatalmas fogazata, csontszerkezete, nagysága, kupolája alig hasonlítható a mai emberek fejalkatához.

– Valami tatáré lehetett – mondogatták a munkások, miközben kézzel és vésővel kivágták a földet a koponya nyitott szájából, amelynek alsó állkapcsa is a helyén volt, ami teljesen szokatlan dolog a föld alatt talált koponyáknál.

A munkavezető további ásást rendelt, mire csakhamar előkerültek a föld mélyéből a hatalmas koponyához tartozó emberi csontok is. Félméternél alig rövidebb felső lábszárcsontok, félkilós csigolya-csontok, óriási bordák. Az ásatásnál az volt a legérdekesebb, hogy a koponyához tartozó csontok függőleges helyzetben voltak elásva, mintha valamely kútba, álló pozícióban temették volna el annakidején az óriást.

Másnap újabb koponyadarabok, emberi állkapcsok kerültek napvilágra. Ámde már korántsem abban az impozáns állapotban, mint az első, óriási csontváz. A fogazatok fiatalemberekre vallottak, az állkapocs alsó és felső fogai mesterségesen ki voltak húzogatva, csupán a hátulsó fogak maradtak olyan tökéletes épségben, hogy azt bármely mai fiatalember megirigyelhetné. Az óriási csontváz körül talált koponyák nyilván annak hozzátartozói, gyermekei, vagy szolgái lehettek. A munkafelügyelő főhadnagy véleménye szerint egyik-másik koponya nőé lehetett, mert alkatra nézve teljesen elütött a szokásos férfikoponyáktól. De hát hogyan kerülhettek női koponyák a kolostor belsejébe, amely kolostor a történelem szerint azoknak a harcos szerzeteseknek a lakóhelyéül épült, akik éppen azért kaptak szállást a szigeten, hogy az innen két-háromszáz lépésnyire eső női kolostor lakóira fegyveres erővel vigyázzanak.

November negyedikén a mind mélyebbre hatoló munkások egy másfélméteres, gömbölyű felsőrésszel ellátott sírkövet emeltek ki a föld mélyéből. A sírkövön egy gömbölyű bemélyedésű, középen karikával ellátott kereszt látszott, körülötte ezzel a felírással, amelynek értelmét majd csak ezután fejtik meg a hozzáértők:

Krúdy Gyula magyarázza az eddigi ásatások
szokatlan eredményét

– Éppen a sírkövön talált, nem minden napi keresztjelvény ébresztette föl bennem azt a gondolatot, hogy ez a keresztjel nagyon hasonlít az elmúlt Templárius-lovagrend keresztjéhez. Nagyon valószínű kezd lenni, hogy a sziget közepén lakó „vörösbarátokon” kívül itt a sziget felső részében levő kolostorban Templárius-lovagok laktak, akiknek ugyancsak az volt a hivatásuk, hogy a Margit-zárda hölgyeit védelmezzék – mondá Krúdy Gyula, a Margitsziget évtizedes lakója, amikor a Világ tudósítója őt fölvilágosítás céljából fölkereste.

– Élénk figyelemmel kísérem az ásatásokat, minden reggel együtt kelek a munkásokkal és bizonyosra veszem, hogy a tudományos világ, ha majd érdeklődni kezd az ásatások iránt: rendkívüli eredményeket vonhat le az ásatásokból.

– Nem mindennapiak azok a koponyák, amelyek most, az ásatások harmadik hetében jóformán mindennap: párosával vagy harmadmagukkal kerülnek napfényre. Amennyire én az antropológiához értek: a hatalmasan kifejlett férfikoponyák mellett föltalált apróbb koponyák csak nőké vagy ifjaké lehetnek. A templáriusok, de a vörösbarátok is a fennmaradott törvényeik szerint csupán besötétedés után óvakodtak attól a körülménytől, hogy asszonyi sorban levőket megtűrjenek a házfödelük alatt. Napközben szabad volt e szerzetes-lovagoknak szóba elegyedni a nőkkel is... – mondá mosolyogva Krúdy Gyula.

(Alig néhány hét előtt fejeződött be a Világ-ban az az elbeszélés-ciklus, amelyet Krúdy Gyula írt A templárius cím alatt, amelyben új történeti adatok alapján érdekes hátterét rajzolta meg a IV. Béla királyunk alatt reánk zúdult tatárjárásnak, valamint a templárius-lovagrendnek e tatárjárásban való részvételéről írt érdekes dolgokat. Íme, mintha varázsvesszőt vett volna elő az író elbeszéléseivel: néhány nappal az utolsó Templárius megjelenése után: a Margitsziget mélyében megmozdulnak a föld alá rejtett templárius lovagok és a napvilágra kívánkoznak.)

– Ismétlem – folytatta fölvilágosításait Krúdy Gyula –, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítok a most folyó ásatásoknak, mint például a hat-hét év előttieknek, amelyeket a szigeti kertészek végeztek őszidőben, amikor a lakásom, az úgynevezett Kastély udvarán ugyancsak koponyákat és egyéb emberi csontokat találtak. A jóságos kertészek akkor nem akarták tovább bolygatni a kertet, békében hagyták a halottakat, beföldelték a vörösbarátok koponyáit, akik valaha itt laktak, e most nem az áhítatos kertészek ásnak áldásos munkájuk közben, hanem gyakorlott munkások, akiknek a legtöbbje már a világháborúban megszokta, hogy ne nagyon ijedjen meg emberi maradványoktól.

– Szenzációs érzés nézni, hogyan emelkedik ki napról-napra a föld alól egy középkori szerzetes-kolostor maradványa – folytatta Krúdy Gyula elbeszélését. – Most már körülbelül tisztában vagyunk az egész férfikolostor berendezkedésével, látjuk magunk előtt a templomot, a cellákat, a kijáratokat, kerítéseket, lépcsőket, amint két-három méternyi mélységből kiemelkednek a föld felé.

– Az a sírkő, amelyen két faragott férfifej látható, azt a határozott meggyőződést kelti bennem, hogy Hugó és Godofréd templárius lovagrendjének találtunk valamely maradványára. Ez a nevezetes rend ugyanis megmaradott pecsétje szerint két férfit ábrázolt egy lovon, egy nyeregben, mint a barátság és bajtársság örök szimbólumát. A többinek kiderítése az archeológusok dolga.

Az ásatások akkor is tovább folynak,
ha beállna a téli időjárás

Alkalmunk volt beszélgetni Krúdy Gyulán kívül a margitszigeti igazgatóság egyik vezetőjével, aki kijelentette, hogy nagyon meg vannak lepve a véletlenül megkezdett ásatások eredményétől és a munkát most már akkor is tovább folytatják, ha beállna a téli időjárás.

 

(Világ, 1925/252. /november 7./ 5. p.)