Krúdy Gyula otthonai
A
Krúdy Gyuláról szóló emlékezésekben az író ott található a London-szálló
éttermében, a kiskocsmák pirosterítős abrosza mellett,
a régi orfeum éjszakai zajlásában, az egykori szerkesztőségek ásításra ingerlő
hosszú, sötét folyosóin, barátságos leányok házában, ahol a belépéskor nem
kell meghívót felmutatni, füstös kártyatermekben, nyűttarcú,
kivörösödött szemű játékosok között, továbbá jellegtelen szállodai szobában,
ahol napfényes reggel készülődik a lefekvésre, — mondom, mindenütt feltűnik
szálfaalakja, csak a lakásában nem. Krúdy otthoni életéről alig akad feljegyzés;
igaz, mindig úton volt, otthon nem is kereste őt senki, csak postás vagy végrehajtó.
Az
„Üres a fészek” megjelenése idején (1897) a tizenkilenc éves novellista és
hírlapíró a Gyöngytyúk utcában
(ma Gyulai Pál utca) bérelt hónaposszobát egy
szabómesternél; kikötötte, hogy a főbérlő mindennap köteles kivasalni a
ruháját. Abban az időben többször változtatta hónaposszobáit,
de mindig a kerületen belül. Budapesten is sokáig ragaszkodott az odahaza
megkedvelt kisvárosi csendhez, a néptelen utcán zötykölődő társzekerek
hangjához, a muskátlis ablakokhoz, a leanderes udvarokhoz. Nyíregyházát
kereste a Józsefvárosban. Hamarosan törzsvendég lett a környék ivóiban,
megszerezve a korcsmárosok és a vendégek
megilletődött respektusát, nem írói tehetsége, hanem gyorsanütő
óriási tenyere révén.
|
|
Majakovszkij-utca 47. (Gink Károly felvételei) |
Krúdy ]ózsefvárosa. |
Még jóval innen a
nagykorúságtól, beleszeretett Spiegler Bellába, aki Satanella néven írt novellákat. Gyakori látogatója lett Spieglerék csütörtöki fogadásainak, ott sok nevezetes
íróval és művésszel, találkozott. Végülis megkérte a
nála hét évvel idősebb Bella kezét. A házasságkötés után felesége Király utca 47. (ma Majakovszkij-utca) szám alatti lakásába költözött. Egy
régi, szecessziós-ízű irodalmi pletykakönyvben, az „Irodalom boudoirjában” című kötetben olvassuk, hogy a
gyermekifjú-férj eltiltotta feleségét az írástól. És amikor az tilalma ellenére
novellát írt egy hetilapba, Krúdy provokáltatta a szerkesztőt és pisztolypárbajt
vívott vele.
Hamarosan
kiderült, hogy a hajthatatlan, ellentmondást senkitől el nem tűrő, akaratát
mindenkire ráerőszakoló férfi, nem képes elviselni a családapai és férji
szereppel járó kötelezettségeket. Valóban, Krúdy nem volt olyanfajta ember, aki
estéit odahaza töltve olvasgat, majd tíz óra felé ajkán elnyomva az ásítást,
nyugovóra tér. Kedvteléseiben, hajlamai követésében
semmiféle kötöttség nem gátolhatta őt. Időnként napokra is eltűnt; eleinte
ijedelmet okozva aggódó feleségének, ám később az asszony már türelmesen
várt: tudta, hogy férje visszatér. Krúdy gyakran hetekre is elsáncolta magát
különféle szállodák — a Royal, az Astoria, a Meteor — szobáiban a nyugodt
dolgozás ürügyével. Valójában szabadságvágyát követve. Haza csak látogatóba
járt. Csatangoló kandurtermészete lévén, csak a
házhoz volt hű, párjához soha.
Válása
után újra megnősült: második felesége is gömbölyű, tipegő léptű, kislábú galamb
volt, amilyen az első. És mind a kettő tanítónő. Váradi Zsuzsival imádott Margitszigetjén lakott, a kastély szép, tágas három
szobájában. (Egyébként a szigeten hosszabb ideig az igazgatósági épületben is
volt szállása, valamint a régi nagyszállóban és kisszállóban is. A szigeti
sétálók ma már egyik épülettel sem találkoznak. A régi szállodákat
lebontották, a kastély és az igazgatósági épület a háborúban pusztult el.)
Szobája
a sétányra nyílt és ha otthon volt, a hajnali óráktól
délig dolgozott. Az óriási méretű, átfűthetetlen szobában szokta meg, hogy
télikabátban írjon és később Óbudán is ragaszkodott ehhez a szokásához; csak
forró nyári napokon vetette le bélelt, nehéz kabátját. Kettős ágyban aludt, erről
a bútorról messziről felismerhető volt a szállodai származás. Téglalap alakú,
lila csomagolópapirossal befödött asztalnál írt. Az
asztalon ott volt egy kavics, azt régen Zsuzsika hozta ajándékba a papának.
Egy bagolyos írókészlet is ott terpeszkedett, de
ahhoz soha hozzá nem nyúlt. Volt külön tintatartója, mindig lila tintával.
Ragaszkodott régi tollszárához és csak hegyes tollal tudott írni. Amikor
asztalához ült, hosszasan gondolkozott és munkához csak jó idő után kezdett.
Javítás nélkül, gyorsan írt. A munkát csak azért hagyta abba, hogy tornáztassa
kezét és nagy erővel ropogtassa ujjait. Fizikailag fáradt el a munkában. Ha
elgondoljuk, hogy ötvenöt éves koráig annyit írt, mint Jókain kívül senki e
hazában, ezen nem is csodálkozhatunk. Könyvtára nem
volt, de az elterjedt közhittel szemben elég sokat olvasott, főleg Dickenst,
Thackerayt, Jókait és Mikszáthot. Az újságokban megjelent írásait nem vitte
haza, soha említést se tett róluk. Cikkeit sem ő, sem a család nem vágta ki,
nem tette el. Könyveit sem őrizte meg, még azzal sem törődött, hogy szűkebb
környezete olvasta-e őket.
Sokat
keresett, de az üzemanyag: a konflis, a kocsmák, egyáltalán a házassági
állapot és a magányos férfi életmódjának keveréke nyelte a pénzt. Minden
reggel tíz pengő kosztpénzt adott. Időnként pontosan leírta, mit vásároljon a
felesége másnap. Akkoriban még ragaszkodott a napi két liter asztali borához;
azt Czajlik üzletéből hozták ki. Az üvegeket
íróasztala elé, az ablakba kellett állítani. Egészen híg rántottát reggelizett.
Legkedvesebb eledele a magakészítette keverék volt:
szardíniát, vajat, hagymát, keménytojást kevert
össze, és azt citromlével öntötte le. Marhahúst szeretett enni és káposztát,
minden formában. Édességet soha életében nem evett, gyümölcsöt is csak nagyon
ritkán, kivéve hámozott diót. Vasárnaponként ebédelt otthon, vacsoraidőben
mindig a városban volt.
Ahogy
hazaérkezett, levetkőzött. Pedánsan vigyázott ruhájára. Vendégek ritkán jártak
náluk. Időnként egy-két szerkesztő, és a kedvelt Szép Ernő, akinek tréfás
meséit hunyorgó mosolygással hallgatta. Mindig egyedül járt el, asszony nélkül.
Színházba egyetlenegyszer vitte el feleségét, az „Aranyóra” bemutató előadására.
De máshová se jártak együtt. Nagy esemény volt, amikor Magyari Imre
cigányprímás esküvőjén felesége társaságában jelent meg. Moziba talán soha életében
nem ült be.
Egyszer
fejgörcs kínozta és mozdulatlanul feküdt a díványon. Kislánya, aki hallotta,
hogy édesapja a lóversenyen volt, hozzálépett és aggódó hangon ezt kérdezte:
„Leestél a lóról?” Ez volt az a ritka pillanat, amikor Krúdy nevetett. Mert
csak mosolyogni szokott.
|
Az utolsó stáció ...
Templom u. 15. |
Amikor
1929-ben megbetegedett, Lévy doktor eltiltotta az ivástól és valóban, egy évig
nem nyúlt borospohárhoz. Akkoriban a Közmunka Tanács kitette a családot a
szigeti kastélyból és cserébe adta az óbudai Templom
utca 15. számú házban levő lakást. A bejárat melletti szoba lett
Krúdyé. Ebben az időben sokat kínlódott az ital hiánya miatt, dörmögött,
tett-vett a lakásban, nem találta a helyét. S aztán újra ivott és újra eltűnt
gyakran napokra, éppúgy, mint egykor szép ifjúságában. Egyszer egyik
famulusával, R. P.-vel ült egy vendéglőben és
italozás közben elfogyott a pénze. Megparancsolta R. P.- nek,
menjen el lakására, másszon be a nyitott ablakon, a kaputól balra, persze,
megjelölve, hogy íróasztalának melyik fiókjában van az
asszony elől elrejtett pénze. R. P. éppen behatolóban volt, amikor a rendőr
elfogta, bekísérte az őrszobára és Krúdynak kellett kiváltania az utasítását
híven teljesítő fiatalembert.
Utolsó
éveiben fonnyadozó kedvvel merengett el az idők változásain, fellépésének
félelmetessége is csökkent, hatalmas alakját
körüllengő varázs is foszlóban volt. Ebben az időben már többször
előfordult, hogy megvárakoztatták szerkesztőségekben.
*
1933.
május 11-én délután lefeküdt.
Fáradt volt és beteg.
Este kislánya bement hozzá és megcsókolta
a homlokát. „Köszönöm, kicsim!” — ennyit mondott. Reggel holtan találták. Álmában érte a halál. Ravatala körül
ott volt a két asszony, gyermekei, a rokonok és tisztes távolságra, mélységes
megrendültségben pajtásai, mert barátai soha nem voltak, ivópartnerei, társai a
betűvetésben: írók és újságírók, pincérek, lump éjjelezők, pillangók, óbudai
kocsmázók és pesti kávéházi okosok, tipszterek és
zsokék, műveiben megörökített világa.
(Képes Magyarország, 1956/2.
/február/ 14-15. p.)