Irodalom
Andráscsik öröksége. Regény. Írta Krudy Gyula. Singer és
Wolfner. Ára 3 kor.
— Krudy Gyula írói pályája hasonlatos annak a gavallérnak a
sorsához, ki első megjelenésével meghódítja a társaságot
s akit azután élete végéig dédelgetnek. Az ilyen embernek nincs ellensége, mert
mindenkinek tud valami szépet, kacagtatót vagy megható dolgot mondani. Krudyt is jó tíz évvel ezelőtt megszerette a magyar
irodalom közönsége s azóta is szíves figyelemmel
hallgatja; egy-egy újabb írása megjelenése után vendégéül fogadja. Krudy minden ember nyelvén ért. Ha a gyermekvilággal áll
szóba: mesét mond, csacsog, bolondozik. A kis emberkék megtapsolják. A leányok
számára is akad bőven szivárványos mondanivalója. A nagy közönséget
pedig elmésen kezeli, valami huncutkás zsiványsággal, akár csak Zathurecky. (az idősebbik.) Ez a Zathurecky
a Krudy kabinet alakja. Élt is, nem is. A maga valóságában
sohasem létezett, de a nyírségi urak ellesett sajátságaiból Krudy
teremtette s mutatta be a nagy Magyarországnak, mint nyírségi typust. Még így sem teljes az igazság. Ez a Zathurecky tulajdonképpen Krudy
írói mivoltának hűséges fotográfiája, Csak tessék
megfigyelni ezt az írót, amint pl. ezt a regényét megcsinálta. Felvesz egy
pert. A perhez hozzágondolja a történetet. A történet végigcsinálóivá
kigondol egy pár különös, talán torz — de jószívű alakot. Ezek a figurák esznek,
isznak, epéskednek, szeretnek, mosolyognak vagy
duzzognak, de végül is kibékülnek, mert hisz Zathureczky
«a bolondos» megint valami viccet csinált. Amit e regényben Zathureczky
a dologból — a többi írásaiban is. Összeakasztja vagy
szétválasztja az embereket sunnyogó tréfával — melyet eleinte nem vesz észre az
olvasó, de a végén elmosolyodik s derűs kedvvel élvezi a tréfa csattanóját.
Az ilyen
regények, novellák írásához egy jó, eléggé nyújtható, bogozható, a végén
csattanó ötlet kell. E mellé friss kedély és olyan mesélési kedv, aminő a
magyar nép lelkéből a fonók s pásztortüzes éjszakák világában árad kifelé. Ez
mind meg van Krudyban.
Az ilyen
természethű regényekben nem szabad a jellemzés művészetét, a lelkifolyamatok bourget-i
elemzését keresni. A valószerűség az az üveg, melyet
az író szemünk s a rajzolt világ közzé tart. Ha átnézünk az üvegen világot látunk emberekkel, akik élnek. Kissé másképen mint mi, de végtére is — nem mi rólunk kópiázták
az életet!
Ilyen
értelemben kell a Krudy írásait nézni.
Ha így olvassuk
az Andráscsik örökségét, bizony, hogy elfárad az arcunk izma a
derűs mosolygásba, mire az a bolondos Zathureczky az örökösnét s ügyvédjét sok vidám kalandon át egymáshoz
vezeti.
Toma István.
(Egyházi Közlöny,
1910/3. 40. p.)